Concerto Budapest

A Concerto Budapest egyike Magyarország vezető nagyzenekarainak, számtalan kiváló muzsikussal, köztük rengeteg fiatal tehetséggel. A klasszikus művekből álló repertoárt kortárs zeneművek, gyermek- és ifjúsági programok teszik még színesebbé.

A zenekar évente több mint hatvan hangversenyt ad Budapest legnagyobb koncerttermeiben: elsősorban a 2013 őszén újra megnyitott Zeneakadémián és a Művészetek Palotájában vagy a főváros legújabb, és nyitása óta nagy népszerűségnek örvendő Budapest Music Center hangversenytermében – ez utóbbiban elsősorban kamarazenei darabokat, kortárs műveket, valamint ritkán játszott műveket hallhat a közönség. Az évek során hagyománnyá vált, hogy a zenekar nyaranta szabadtéri koncerteken is fellép.

A zenekar a Liszt Ferenc Zeneakadémia rezidens zenekara: a feladat nem csak kötelezettséget jelent, de lehetőséget teremt többek között arra is, hogy a fiatal muzsikusok – akadémiai tanulmányaik mellett és után - kipróbálhassák magukat a zenekari munkában, és egy magas színvonalú együttes kíséretében mutatkozhassanak be a közönségnek.

Tovább a Concerto Budapest hivatalos oldalára.