Werk Akadémia

A Werk Film, Stílus és Írás Akadémiát 2007-ben a magyar stylist, kommunikációs és filmszakma kiemelkedő személyiségei, divattervezők, ismert menedzserek, fotósok, filmes és színházi szakemberek hozták létre azért, hogy új megjelenési formát és tartalmat adjanak a némiképp megmerevedett magyar felnőttoktatásnak.

A Werk Akadémia folyamatosan keresi a kultúra és a kreativitás képzésének új útjait, s minden évben új tagozattal bővül: 2008-ban a Film Akadémia, 2009-ben az Iró Akadémia, 2010-ben a Gasztro Akadémia kezdte meg munkáját. 2012-től a megújult Művészeti Menedzser Akadémia keretein belül képzőművészeti, színházi és zenei menedzser szakirányok indultak. 2013-ban indult, 2014-től pedig a tapasztalatok alapján immár két modulosra bővült a Rendezvényszervező képzés.  

A Werk a tanítás új szemléletét, formáit kívánja megvalósítani. Tömegoktatás helyett kis csoportokban, a személyiségre figyelve, annak kreatív, alkotó tehetségét kibontakoztatva ad lehetőséget a felszabadult közösségi munkára. Oktatói ismert és elismert szakemberek, akik arra törekszenek, hogy a tudás mellett az értékeket, a szakma méltóságát is átadják hallgatóiknak. Olyan szakemberek, akik tudásukkal, munkájukkal, valóságos teljesítménnyel váltak ismertté, elismertté.

Tovább a Werk Akadémia hivatalos oldalára.