Pirók Zsófi

Pirók Zsófia kapcsolatát a flamencóval édesanyjának, Lippai Andreának köszönheti, aki 1991-ben ismerkedett meg a műfajjal, amely akkor Magyarországon még nem létezett.

Fiatal művészként, 2004-től Pirók Zsófia a Lippai Andrea által alapított FlamenCorazonArte Táncszínházi Egyesület tagjaként szerepelt annak darabjaiban, majd 2008-tól szólistája és koreográfusi asszisztense is lett egyben. Tizenkilenc évesen felvételt nyert a sevillai Conservatorio Profesional de Danza flamenco szakára, annak egyből a 3. évfolyamába, ahol 2013 májusában flamenco táncművész diplomát szerzett az intézmény első külföldi végzőseként.

Négy év alatt, amíg tanulmányait Andalúziában folytatta, számos fellépése volt Sevilla különböző flamenco klubjaiban, kultúrházaiban és színházaiban. Első önálló darabját, a Colores de Mujer (A Nő színei) címmel Sevillában mutatta be 2013-ban. A Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjat 2014-ben nyerte el alkotóművész kategóriában, melynek gyümölcseként született meg Suspiros – Sóhajok című koprodukciós, egész estés szóló darabja. Ennek premierjét a Nemzeti Táncszínház szervezésében láthatták a nézők. Az előadás ezt közvetően Madridban, a Flamencos y Otras Aves című Flamenco Fesztiválra is meghívást kapott, mint egyedüli táncos produkció, majd 2015-ben, és 2016-ban egy országos, és egy nemzetközi turnén aratott sikert. 2016-ban a Magyar Táncművészek Szövetségétől "Az évad legjobb pályakezdő táncművésze" díjat vehette át a Művészetek Palotájában, a Tánc Világnapja alkalmából.

"A tánc számomra a test költészete, a zene festészete és a ritmusok
lélegzete. Tökéletes egyensúly a koncentráció és a spontán improvizáció
között." Pirók Zsófia

További információ >>       Facebook