Március 8-án az Opus Jazz Club-ban hallgassuk együtt JaMese új lemezét!

2018 január 03
Általános

Mi már tudjuk hol leszünk nőnapon. Az Opus Jazz Club-ban március 8-án a Bennem a világ címmel új, immáron második lemezzel jelentkezik a JaMese zenekar. 

A JaMese egy mozaikszó: Jam – szabadság, kreativitás; mese – történetek, gondolatok átadása; Emese – az énekesnő Molnár Emese személye, aki mindezt összefoglalja.

Az anyag címadó dalát Emese Lackfi Jánossal közösen írta. Az albumra felkerült Emese kedvenc kortárs költőnője Szabó T. Anna Zenészdal című költeménye, amely Szabad bennem a levegő címen ismerhet már a koncertrejáró közönség. Illetve egy új groove-os, rádióbarát versmegzenésítés is, az Örökmúlás, amelyet a Radnóti Színház felkérésére írt Anna. A lemezen saját szövegek is szerepelnek, a Három lány Emese gyerekkorából merítkezik, az Eső című dal pedig igazi melankoliát csempész a lemezre, amiben jó egy kicsit elmerülni. A lemez érdekessége még, hogy a saját szerzeményeket mellett két vendég dal is helyet kapott: Hegyi György, az Emil.Rulez! szövegírója és Dinyés Dániel zeneszerző dalai, akik színházi darabok zenei anyagán dolgoznak együtt már évek óta. Legutóbbi közös alkotásuk a Frida című darab volt, amely után Emese rögtön úgy érezte, hogy egy ilyen zenei világ illene a JaMese zenei szövetébe is.

Kapcsolódó bejegyzések